Itt és most
MIÉRT
Mondd, miért neveztél
háborús bűnösnek,
ha csak negyvenhétben
szülhetett anyám?
Apám nem ölt,
de évekig ölték
Emlékezik:
szomorú örökség.
Megtanítottak beszélni,
kezembe szerszámokat,
fegyvereket adtak:
irigy barátja lettem így
a vándorló vadaknak.
Virágok védenek,
és a Vélhetetlen;
mások büszkeségét
növelem szívemben.
Öntaposók közé
szelíden leülni,
ahogy fáradt ember
tud elszenderülni.
ZUGLÓI ÉJSZAKA
Budapest – messzi zaj
szüntelen monoton
fenyegető morgás
ürüléktől mocskos
fakó párkányokon
mellbeteg galambok
küszködve derengő
utcalámpa bámul
sötét bódék mellett
valahol tücsök szól
lehet hogy Szabolcsból
költözött fel ő is
hogy földijeinek
nehéz munkás álmát
hazaédesítse
SZOBORKERTBEN
Alkonyodik. Nehezülnek
a tárgyak. Elkomolyodnak
a fák, és tömörebbnek tűnnek
a lombok az estben.
Elkomorul Rákóczi,
fehér kőarca sötétül:
érti magyarként? és
magyarul jól tudja-e dolgát?
Otthonról hazatért-e
Szabolcsba, Vajára a költő?
tudja-e, míg kenyerét eszi
itt országnyi a gond, és
tudja-e történelme hazányi
jövője a nemzet?
Vaja, 1985. június 20.
EURÓPA 1980
málló tűzfalak tövében
miért viselnek gyászt
a feketerigók
görcsös akác – öklök
kiket fenyegetnek
halálos ájulatban
fut némán csobbanatlan
Európa kanálisa
kit fog vinni a víz
ÁLHÍR PICASSONAK
A békegalambok
bezárva tetvesednek
párzanak és verekednek
szaporítják őket
egy leszerelési
békeértekezlet
munkaebédjére
LÁZÁLOM
Hűvös homályos lejtős termek
egymásba nyíló ajtótlan szobák
sorát jártam kerestem VALAKIT és
kíváncsi arccal néztek rám hidegen
Sokáig bolyongtam kiértem egy
parkba hanyatt feküdtem és figyeltem
platánok mozdulatlan tölgyek közt
pasztell – lilán
vészjósló nyugodt
kihalt volt az ég
néztem – ne jöjjön Istenem – vártam
jött nemsokára megjelent a GÉP
futni akartam szólni EMBEREK
de átrepült felettem megnyitva
gyomrát kihullt a bomba s kigyúlt
kinőtt a földből hirtelen
ahogy a poklok Leonardoja sem
képzelhetné atomfelhőjéből
világra szökkent a pusztulás maga
taposni jött mindent üvölte két
felhőkig őrjöngő állat
két összeláncolt őrült óriás
VISSZASZÁMLÁLÁS
géphang a jövőből
mert folyóid döglehű halott kanálisok
nehezen hullámzó tavak vegyszerhabos
partjain végig olajos bomló madár és haltetem
az ásványaitól forrásaitól megfosztott
Föld elkínzott testén gigászi bitumen – hegek
mert rákosan burjánzó szürke metropolisok
körül hulladék- himaláják nőnek szerte
mert rejtett és kusza alagútrendszerekben
hétfejű fémsárkányként atomtöltetű
rakéták bújkálnak felderíthetetlen
mert megépült az egyenfélelem
szörnyű támaszpontja mind
kenyered italod sugárszennyezett lesz
mert titkos betonsilóban váró
tömeghalál Egyiptomává válik
elérkezvén az idők földi vége
a Kompjuterek Világtanácsa
ki fogja írni nagy Exodusod
az emberiség haldokló bolygóját
tengerekre növényekre hagyja
végeláthatatlan útjára kelve
robot – Mózes lézer – vesszeje
suhint fényvízű galaktikára
START
Amíg reményeim osztják és szorozzák, a mai zajokon át egy boldogabb jövő nyugalmát hallgatózom, mint megrettent madár, a héjavijjogáson túli csendet
amíg időm és kenyerem a szükség porciózza, s nem mindegy, kertemben borsó-e, vagy rózsa virágzik, tűnődöm: betonút vezet-e oda ahol a források erednek
Amíg jelmondatokból kell megfejtenem sorsom, életem fonalát politikus-párkák szövik és bogozzák, röghöz kötöm magam, mint újmódi jobbágy: fákat ültetek, hogy gyökeret eresszek.
CLEMENCEAU KÉPZELT VÁZÁJÁBA
Körülveszi miként tövisek a rózsát Magyarországot egy másik Magyarország
ESTE A SZABADSÁG-HEGYEN Gáli József emlékezetére
azok ott lent nem torkolattüzek a város fényei
ne félj
túl a külvárosokon óvón érintik egymást a falvak és az éj
BÉKÉT REMÉLVE
tavának öbléhez hívott a nyugalom mert a madarak már régen emigráltak indultam én is
békét remélve álltam fövényen de hirtelen vadul rámtámadt a szél a napfény vallatón vakított szemembe és millió éles kését villogtatva rohant ellenem a Tó
mozdulataim mögött mozdulatlanul tárttorkú csendben arra gondolok ez ellen nem tanított senki védekezni
MIKROFONPRÓBA egy
most is kettő korábban tavaszodott három a Dózsa György úton négy sok volt a kék a zöld öt március 28-án éjjel hat vicsorgó lámpák hét alatt menekültem nyolc Mikrofonpróba kilenc TŰZ!
INTER ARMA
a béke szonettjei mondogatták akkor nimt óvó imát hülye bizalommal a félelem keresztjét vetették pedig az ég már háborús sebesült volt felhők mocskos gézein vérzett át a Nap tábornok-csizmákon iszonyat éje fénylett a béke szonettjei mondogatták a béke szépmívű szonettjeit ugatták ágyúk röhögték géppisztolyok
KÍVÁNSÁGOK BALLADÁJA
gyűlöletes tájban halál – havazásban korom – havazásban arcunk gyolcs félelme bár ne szennyesedne:
elfajzott korcs mása Napnak ne gyulladjon ki ne gyulladhasson meg ne születhessen itt lent földközelben:
sugárzó víz szomjunk tövises éhségünk tébolyult éhségünk jaj ne enyhíthesse csak a Lótetem ne |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzések